Tisztelt Látogatók!

Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm Önöket Zsujta Község hivatalos honlapján! Megtiszteltetés számomra, hogy a település  polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt.

 Zsujta a 3. számú főúton, Hidasnémetin keresztülhaladva és Gönc előtt Kékednek fordulva érhető el. Településünk Borsod-Abaúj Zemplén megye északi részén, a magyar-szlovák államhatár mellett festői környezetben, a Zempléni-hegység lábánál, a Hernád folyó völgyében fekvő, hangulatos kis település, ahol harmonikus egységet alkotnak a megkapó természeti környezet és a történelmi múlt emlékei. Most Zsujta egy csendes, nyugodt, családias kis falu. Gondozott utcákkal, virágos zöld területekkel és barátságos vendégszeretettel várjuk a pihenni vágyókat. Az ide látogatóknak remek kiinduló hely lehet Abaúj és Zemplén más vidékeire, továbbá Szlovákia, a felvidék is jól megközelíthető településünktől.

Községünk önkormányzata őrizni és gazdagítani igyekszik településünk értékeit. Célunk, hogy kicsiny falunk folyamatosan fejlődjön, nyugodt, egészséges és korszerű otthona legyen a lakosoknak, valamint vonzó célpontja a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak.

Honlapunk segítséget nyújt településünk történelmének, nevezetességeinek megismerésében, valamint a mindennapos dolgok elintézésében és sok hasznos és aktuális információ közlésében.

Köszönöm, hogy érdeklődésével megtisztelte honlapunkat, és remélem, hogy az itt látottak alapján személyesen is megtiszteli községünket jelenlétével!

 

Tisztelettel:
Koncsol József Sándor
Zsujta Község Polgármestere